harmadik

Az éjjel azt álmodtam, hogy Adrival voltam, eltöltöttünk egy marha jó, lófrálós, nevetős napot és nagyon vidáman váltunk el egymástól. Aztán másnap reggel beindult a készülődés, és ráébredtem, hogy ez bizony az esküvőm napja. Mikor a templom lépcsőjén tartottam felfelé (az álomban ez egy belső lépcsőház volt, de ez most mindegy), egyszerre kiderült, hogy már mindenki csak rám várt. Köztük a menyasszony is: valami alacsony, kerekarcú, bongyori szöszke, akit sose láttam előtte. Pánikba estem, hogy "Atyám,  én őt nem is akarom elvenni, hiszen tegnap Adrival sokkal jobban éreztem magam.", és már azon morfondíroztam, hogyan tudnék lelépni, és aztán gyorsan megkérni Adri kezét inkább, a szöszi helyett. Ekkor ébredtem fel, és jöttem rá, hogy valójában nagyon is rendben van minden.

második

Mivel ez egy meglehetősen későn indított blog, ezért felesleges is  volna összefoglalnom mi történt eddig, mert annyi időm már összesen nincs az esküvőig, hogy azt megfelelően dokumentáljam.

Így in medias res kezdés következik. Tegnap voltunk az anyakönyvvezetőnél bejelentkezni. Már előre kicsit viccesnek tartottam a szituációt, hiszen egy hétre előre be kellett jelentkezni, ahhoz, hogy aztán bejelentkezzünk hat hónapra előre. De mindegy is. Azt már előre eldöntöttük, hogy június 25-ét szeretnénk választani, mert akkora találtunk olyan éttermet, ahol el tudjuk képzelni a megfelelő ünneplést.

Az okmányirodába menet Adri komoly analitikai összefüggéseket felvázolva kikockázta, hogy a polgári szertartás tökéletes időpontja a fél négy, azon kívül szinte minden más már annyira rossz, hogy még így fél évre előre is elcsuklik a hangja, ha rágondol, hogy mondjuk három óra.

Aztán még amiatt is stresszelt kicsit, hogy elfelejtettünk bevonulózenét választani, meg hogy tudnak-e adni köszöntővirágot és pezsgőt, vagy nekünk kell vinni. Az alapvető hibát akkor követtem el, amikor megkérdeztem, hogy milyen virággal kit köszöntünk. Szerencsére volt még annyi időnk, hogy a hivatal folyosóján gyorstalpalót tartson nekem, így képbe kerültem, hogy mi történik majd a szertartáson.

Kisvártatva megjött az anyakönyvvezető, aki olyannyira halk, és bársonyos hangú volt, hogy az már egyenesen félelmetessé tette. Elővett egy hatalmas A/2-es papírt, ami félbe volt hajtva, az elején "június" felirattal, belül pedig ceruzával volt cukin bevonalkázva. Kiteregette maga előtt, és felhajtotta a sarkát, majd elkezdte sorolni a szabad időpontokat. És hogy miért hajtotta fel a lap szélét? Hát, hogy ne tudjunk lesni! Éljen 2011!

Viszont mi volt az első időpont ami elhagyta a száját? Hát a fél négy. Le is csaptunk rá annak rendje és módja szerint, mint gyömgytyúk a takonyra (by Apa). Kiderült az is, hogy feleslegesen aggódtunk a körítés miatt, mert közben a virág-pezsgő-zene ki lett szervezve, illetve kiszervezés alatt áll, úgyhogy se az okmányirodában, se a házasságkötő teremben nem lehet még leszervezni. Majd dúdolunk.

első

Szeretlek.
Én is, szeretlek.
Most?
Most.
És most?
Most is.
.
.
.
És most?
Most.
(da capo al fine)